Túlélni egy abortuszkísérletet

Abortusztúlélőnek az számít, aki túléli a saját abortálását. Vagy akinek a szülei komolyan fontolgatták, hogy a gyermek megszülessen-e. Vagy elvetették a születendő testvérét - testvéreit. Vagy akit azzal fenyegetnek, hogy elvetethették volna. Az is, akinek az ikertestvérét abortálták, de ő jól elbújt a küretkanál elől és megmaradt. (Ez a különleges szituáció mesterséges megtermékenyítésnél is előfordulhat, ha „magzat redukciót” végeznek, mert a kihordhatónál több fogan meg.)

A posztabortusz szindróma tünete lehet a túlélésből fakadó bűntudat. Az ilyen emberek úgy érzik, hogy kevésbé méltóak az életre, mint azok a testvéreik, akik meghaltak. Mindig bocsánatot kérnek azért, akik, és folyton igazolni próbálják magukat és létüket.
Önbizalom hiányosak. Egzisztenciális félelmeik vannak. Akiket a “véletlen” mentett meg, azokkal a “véletlen” végezni is fog. Szorongásos kötődés, ambivalens és feszült viszony jellemzi a szüleikkel, és a többi emberrel való kapcsolatukat. Bizalmatlanok. Nehezen tudnak elkötelezett kapcsolatokat kialakítani. Óvakodnak attól, hogy saját gyermekük legyen.

Eszter könnyen fogant. Úgy, hogy oda sem figyeltek a szülei. Sokszor érezte azt, hogy jobb is így, mert egyébként meg sem született volna. „Egy hajszálon múlott az élete – vagy Isten kegyelmén.” Az édesanyja ugyanis megpróbálta elhajtani. Korábban már volt két abortusza, de az asszony nem akart több megszakításra menni, mert kínosnak találta az abortusz bizottság előtti megjelenést – ami abban az időben még kötelező volt.
Ez a történet otthon sosem volt titok, vagy elhallgatott téma. Az anyja számtalanszor Eszter fejéhez vágta azt is, hogy mennyivel rosszabb az élete amiatt, hogy ő a világra jött; hogy nem ilyen sorsot szánt magának…

Eszter sosem kapott engedélyt a megszületésére… Az anyja szeretetéért mindig keményen kellett teljesítenie; pontosabb azért, hogy elkerülje az indulatait, a dühét és a fizikai fenyítéseket. Olyan gyermekkor jutott neki, ami miatt megtanult nagyon hatékonyan, nagyon földönjárósan, „nőietlenül”, szinte férfienergiákkal működni.

Eszter 33 éves korában kezdett intenzíven válaszokat keresni arra, hogy miért annyira fájdalmas számára a női lét, hogy mit is jelentenek egyáltalán neki a női szerepek, és hogy miért van annyi harc a párkapcsolataiban. Rá kellett jönnie, hogy ehhez több erőre, és több elhivatottságra van szüksége, mint bármi máshoz addig az életében.
Felismerte, hogy a rengeteget utazás, költözés, és gyakori állásváltás mögött a „megérkezéssel” kapcsolatos alapvető bizalmatlansága húzódott meg. Párkapcsolati nehézségeit pedig a kötődéstől való félelme okozta, ezért választott nagy szabadságigényű, az elköteleződést szintén kerülő férfiakat. Olyan „kínzókat” talált, akik ugyanazt éreztették vele, mint az édesanyja; hogy ő minden keserűségük forrása, a bűnbak, aki csak azért van, hogy akadályozza és boldogtalanná tegye őket…

Az édesanyja révén Eszter azt a hitet hordozta magában, hogy „nem jó dolog nőnek lenni”. Mert a nők boldogsága a férfiaktól függ, kiszolgáltatottak nekik és csapdába csalja őket a saját termékenységük is.
Ezért lett Eszter kemény, független, túl önálló, és valahogy „rosszul erős”… Ami sokáig távol tartotta őt az elköteleződéstől és az anyává válástól.  

Eszter ma boldog, elégedett, önmagát elfogadó nő, feleség és édesanya. A múltját nem változtathatta meg, de felismerte a sebzettségre adott reakcióit, és felülírta azokat. Engedélyt adott önmagának a megérkezésre…

Gősi Judó EFT terapeuta, dúla
Felhasznált irodalom: Philip G. Ney – Abortusztúlélők
Megjelent: Életszépítők Ökokreatív Életmód Magazin
Fotó: www.gdefon

Hozzászólások

Nincs hozzászólás!

Hozzászólás küldése