"Mindegy..."


Van, amikor valakinek annyi teher jut az életben, annyira megtöri a fájdalom, hogy nem marad ereje a változtatásra. Beleragad egy kudarcos, egy vesztes, egy kiszolgáltatott élethelyzetbe; hordozza, cipeli tovább azt a mintát, amit az élete elején kapott. Segítőként nagyon nehéz ilyennel találkozni, és hónapok, vagy évek önismereti beszélgetései után feloldás nélkül útjára engedni őt. Különösen akkor, amikor ez az ember egy az egyben a gyermekének „adományozza” a fájdalmát…

Dóra szülei rossz házasságban éltek. Az anyja számtalanszor a lányának tette fel a kérdést, hogy elváljanak-e, de mindegy volt, hogy Dóra hányszor vágta rá az igen-t - sosem történt semmi.

Az apa verte Dóra anyját, rendszeresek voltak a veszekedések, a kiabálások, a kislány pedig esténként a szobájában erre ébredt. Vagy el sem aludt, mert tudta, hogy őriznie, óvnia kell az édesanyját, és a kishúgát. Nem tudta felidézni, hogy mikor lett ahhoz elég bátor, hogy leordítsa az apját. Emlékei szerint sosem félt tőle. 

Ha az apja nem ivott, csodálatos ember volt. De örök vesztes... Az élete tele volt kudarcokkal. Ciánnal végzett magával, mikor Dóra 15 éves volt…

Dóra 37 éves volt, amikor eljött hozzám. Panaszkodós, keserű, cinikus, összehúzott vállú, vékony nő volt, akire „ránőtt” a Dacos, Makacskodó Áldozat maszkja. 20 hónapos kisfia apja depressziós volt, nem mozdult ki otthonról, ápolatlan volt, tehetetlen, elégedetlen, és keserű. 

Dóra úgy érezte, nem szereti a fiát, és hogy Tominak „nincs szüksége rá”. A születése után néhány hétig még volt ereje foglalkozni vele, de úgy élte meg, hogy amit ő felépíteni készült, a párja folyamatosan lerombolta. Ha Tomi az apjával volt, kezelhetetlenné vált, „megbolondult”. Dóra rettegett attól, hogy elmenjen vele valahova. Pedig a kisfiú csak ki akarta provokálni az anyja (elvesztett) erejét, és a hitét abban, hogy igenis kézben tudja tartania dolgokat.

Dórának rengeteg fizikai tünete volt: hólyaghurut, lordózis, keringési zavarok, gyomorfekély… És nehezen esett teherbe (Tomi lombikos baba volt). Vajúdás közben megpróbált a párjára támaszkodni, de az nem tartotta őt meg. Dóra elesett a görbe gerincével, megrepedt az egyik csigolyája, ezért azonnal császármetszésre került sor.

A párja előző kapcsolatából való gyerekeit is bevállalta, többet foglalkozott velük, az iskolai gondjaikkal, a képzésükkel, mint a saját apjuk. Miközben a volt feleség gyűlölet-hadjáratával is megküzdött nap, mint nap.

Rengeteg mindenről állította, hogy úgysem menne neki, tehát bele sem fogott. Nem szeretette a munkáját, nem találta a hivatását, nem volt kedve és energiája az életéhez. 

Mikor több hónapnyi segítő beszélgetés után (végre) a sarkára állt, és megkérte a párját, hogy költözzön el, az összeomlott. Zokogott, fogadkozott… és maradhatott. Dóra a saját kevéske energiáját őrá fordította és naponta 4-5 órát „lelkizett” vele. Emellett neten szex kalandokat keresett, mert viszolyogott a férfi érintésétől, nem hitt a kapcsolatukban. 

Amikor többedszer is összeverve, lila foltokkal jött a találkozóinkra és a családgondozó bevonásához ragaszkodtunk - elmaradt. 

Legintenzívebben a sápadt arca, a vállvonogatása és Dóra leggyakoribb szava maradt meg bennünk: „mindegy.”

Gősi Judó, Bíró Rita
Megjelent: Életszépítők Magazin

Hozzászólások

Nincs hozzászólás!

Hozzászólás küldése