"Apám sorsát élem..."

Árpád nem tudta megfogalmazni, hogy hol van igazán gond az életében, de nem érezte jól magát a bőrében és rengeteg feszültséget cipelt. Korábban azt hitte, hogy a párkapcsolati elköteleződés és az apaság hiányzik az életéből, de 2 évvel gyermeke megszületése után belátta, hogy minden csak rosszabb lett, mint azelőtt. Nem szeretett hazajárni és a munkájába temetkezett.

Az önismereti munka során hátborzongató élességgel bukkant elő, hogy szinte szóról szóra az édesapja sorsát ismétli. A kisfiúként otthon látott párkapcsolati és életvezetési minta tudattalanul beleivódott, és általa újra életre kelt.

Árpád a szülei házasságának nyolcadik évében született, akkor, mikor a szüleinek már épp elege lett egymásból. A kisfiú születése ráadásul tragédiába fordult: édesanyja is, és ő is életveszélyes állapotba kerültek. Árpád édesapja akkor megfogadta: ha felesége gyermeket szül neki, örökre mellette marad. A fogadalom terhét megkeseredve cipelte, kiróva magára az apaság árát.
A szülők a kisfiú születése után külön szobába költöztek, megszűnt köztük a maradék intimitás is. Eltérő nézeteiket sosem tanulták meg egyeztetni, nem beszéltek meg semmit, külön világban és haragosan éltek egymás mellett. Az anya passzív agresszív eszköztára kevésbé volt feltűnő, de nagy rombolásokat végzett. A hangos, kemény, katona apa minden határozottságát a munkájába tette, de otthon valójában tehetetlen volt.

Árpád felnőve nem csak, hogy az apja hivatását követte, hanem még egy édesanyjára emlékeztető társat is választott. Már az első három hónap alatt kiderült, hogy semmit sem tudnak megbeszélni, hogy nincs köztük szenvedély, homlokegyenest eltérő az értékrendjük és nem tudnak közös élményeket létrehozni. A kölcsönös csalódottság és az elhallgatás feszültsége ellenére mégis összeköltöztek és azonnal gyermeket akartak.  Kislányuk megszületése után a helyzet még inkább elmérgesedett. A kicsi az anyjával aludt, Árpád hagyta magát kiszorítani a hálószobából. Mindketten tehetetlenek, boldogtalanok, és ingerültek voltak.

Egymást hibáztatták, hogy „a másikkal semmiben nem lehet szót érteni, lehetetlen megpróbálni, úgyis csak veszekedés lesz belőle”.
Árpád „lojális” maradt az apjától kapott néma üzenethez: „ha apa vagy, nem lehetsz boldog férfi.”

Árpádnak sok megdolgoznivalója volt, de a végére ért. Meg kellett tanulnia felismerni a saját érzéseit, igényeit és ezeket kimondani, képviselni a társa felé. És meg kellett tanulnia meghallgatni a másik mondanivalóját is, és felfedezni a meg-beszélés varázsát. Felnőtt felelősséget kezdett vállalni a sorsáért, tudatos lépéseket tett azért, hogy megtalálják az egymás iránti szeretetet és tiszteletet. Már nem vetíti ki társára az otthonról hozott képet. Az ő kislányának már könnyebb útja lesz…

Bíró Rita
Megjelent: Életszépítők Ökokreatív Életmód Magazin
Fotó: gdefon

Hozzászólások

Nincs hozzászólás!

Hozzászólás küldése