Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

Mindannyian keressük a harmóniát és vágyjuk, hogy az kapcsolatainkban, különböző élethelyzeteinkben is tükröződjék.

Van, hogy már ismerjük simogató voltát, megéltük jelenlétét, aztán valahogy mégis elveszítettük. De az is előfordulhat, hogy még sosem találkoztunk vele, mindig csak álmodoztunk róla.



Hogy megtaláljunk saját, elveszett, vagy sosem volt harmóniánkat és általa derűs önmagunkat, hogy belsőnkben helyreállhasson, vagy megszülethessen az egyensúly, több irányban is elindulhatunk.

Az úton haladva látókörünkbe kerül testünk fizikai állapota, lelkünk finomsága, fogékonysága, önmagunk szeretete, elfogadása, önismeretünk mélysége és az általa nyert felismeréseik sokasága, vágyaink megfogalmazása, érzelmeink felszínre engedése, érzéseink szintézise, megélése, a világba való beleszövődésünk képessége.

Akárhol tartunk is ebben a folyamatban, mindig jól jön egy-két léleksimítós módszer, léleksimítós beszélgetés.
“Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Babits Mihály